Ha veszítek, is nyerek!

Mindenemet neked adtam! Bár nem fogadtad el! Elvesztettem a saját, idióta szívem elleni harcot! Nem sikerült legyőznöm az érzéseimet, amelyek minden nap, minden órában, minden percben befolyásoltak. Bármennyire próbáltam, mégis vasmarokkal kapaszkodtam beléjük. Tudtam, hogy helyes döntés elengedni és magam mögött hagyni az egészet, de valami...valami belül nem engedett szabadulni. Hibáztathatnám Őt, vagy bárki mást, de az igazság, hogy ebben a játékban nincsen hibás. Vesztes és nyertes van! És tudom, hogy te most jót röhögsz rajtam, s hiszed, hogy te győztél, de ez nem igaz! Én nyertem!

Túl sok ideig csónakáztam a szerelmesek tavában, át a lila ködön, majd egy hatalmas örvény bekapott. Nem fogtam fel, hogy mi történik körülöttem. Olyan kétségbeesetten kapaszkodtam a reménybe, hogy belül összeroppantam. Egy épp kézláb gondolatom nem volt! Mindig csak körülötted forogtak! Mintha egy szalagot ismételnének…újra meg újra. De eljött az idő, mikor hátat kellett fordítanom magamnak! A bánatnak! Az érzéseknek! A szerelemnek! Neked!

Valami bekattant bennem egyik percről a másikba. És már nem tudom megkülönböztetni a gyűlöletet és a szeretetet irántad! Oly hevesen csatázik bennem e két érzés, s oly régóta! A fejemet fogva szaladok neki a falnak, remélve, hogy jól döntöttem. Hatalmas a kényszerérzés, hogy találjak valami megoldást…de nem megy! Egyszerűen csak az időre bízom magam! Majd csak elmúlik egyszer! Jelen pillanatban úgy érzem magam, mint egy gitár. Húrokból épülök fel, s akárhányszor megpillantalak, egy húr elszakad! Nem tudom, hogy a húr, a szerelem távozása belőlem, hogy egyre jobban kiábrándulok belőled, vagy a fájdalom már olyannyira elviselhetetlenné vált számomra, hogy elszakad. És előbb vagy utóbb, de a húrok elfognak fogyni. És ott maradok, egyedül, védtelenül, érzések nélkül. Ismételten röhögni fogsz rajtam… „A lány, aki nem elég jó”. De nem tudod, hogy én röhögök rajtad! Szépen, csöndben meghúzódok a háttérben, hagyva téged a hazugságaidban úszkálni, s jót mulatok rajtad! Mert te azt hiszed, nyertél… Sajnálom, de megint hazudsz magadnak! Mindig hazudsz magadnak! Nem ismerlek, de az évek során sikerült egy részed kielemeznem és az az, hogy magadnak is hazudsz! Adod a jót, az ártatlant, aki senkit nem ítél el. De én látom mit művelsz! Sőt, többet látok, mint azt hinnéd! Átlátok rajtad! Szánalommal telve nézlek a mindennapos szürkeségedben és az én mindennapos szürkeségemben. Ahogy az emberek szellemként áthatolnak rajtad keresztül, s te próbálnád a figyelmet magadra vonni. Te is ki akarsz tűnni. Csak egyet felejtettél el! Hogy valaki számára kitűntél a tömegből. Nekem! És, mikor erre rádöbbensz, én már távol leszek tőled! Mérföldeket fogok haladni a kitaposott utamon, egyre és egyre csak távolodva tőled. És én nyerek! Én nyerek, mert én tudtam tiszta szívből szeretni! Neked adtam mindenem, amit egy ember csak adni tud! De nem volt elég neked! Hát sajnálom! Az egész lényemmel szerettelek, de nem számított. Elvesztettem a harcot, de nyertesként jöttem ki a háborúból!