Tükörkép

Ez tényleg én vagyok?! Egy éve még úgy néztem a tükörbe, mint egy boldog ember! Felhőtlen mosollyal arcomon, életvidáman, humorral, csillogó szemekkel. Ma meg… Ma ha a tükörbe nézek, egy teljesen ismeretlen ember néz vissza rám! Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkednek, a szemeim üvegesen néznek vissza rám, a mosoly egy furcsa grimaszba alakult. Ez nem én vagyok! Nem az én tükörképem! És bármit teszek, tudom, hogy az a lány már nincs velünk. Az a lány meghalt az összes emberi érzéssel együtt. És nem is fog visszajönni soha többé. A szívem is egy sóbálvánnyá vált, hála a sok fájdalomtól, amelyek sorban jöttek és jöttek. S mikor már azt hittem, hogy már nem jöhet semmi új, na akkor jött csak az igazán nagy pofon! Megtörtem! Már nem bírom kivédeni a gólokat, amelyek a szívemet trafálják el. Legszívesebben millió darabra törném azt az átkozott tükröt, hogy ne kelljen szembesülnöm a látványommal. De nem teszem! Mitől lenne jobb? Hiába török össze ezer meg ezer tükröt, a kép ugyanaz az! Egy megsebzett lány, akit nem érdekel már semm

Sosem hittem volna, hogy a szerelem ilyenre képes, hisz mindenhol a happy end-et láthatjuk, gondolva, hogy a valóélet is ilyen egyszerű! Meg a francot! Az élet nem ilyen! El kell fogadnunk… Mást nem tehetünk.

Fogalmam sincs, hogy az idő múltán ki fog vissza nézi rám a tükörből, de nem érdekel. Semmi nem érdekel. Csak várom a napot, mikor elfelejtelek, mikor feloldoznak és nem kell többé miattad sírnom! Boldog akarok lenni!

A legrosszabb az egészben, hogy még csak nem is tudod, hogy milyen oltári fájdalmat okoztál nekem! Azt hittem, hogy melletted oltalmat nyerek, de tévedtem. Te nem adtál nekem semmit, csak fájdalmat. Napról, napra egyre nehezebb lett a teher. Megtörtem és feladtam. Tettem magamban kért, amelyet sose hittem volna, hogy fogok. És ezért gyűlöllek!

Az igazi énem benn ragadt a tükörben. És onnan már sosem jön ki.  

                   "A tükör a legőszintébb barátnőd: mindig az arcodba dörgöli a valóságot."