Mint egy fenevad

 

Hogy milyen is az, ha valaki üres? Biztosan merem állítani, hogy az egyik legborzasztóbb érzések közé tartozik. Mint egy fenevad.

Semmilyen emberi érzelem nem marad az emberben, csak a kétségbeesés, a félelem és a nyomorultság. Egy idő után már ezek sem lesznek. Mintha a testünk létezne csak, de belül nem lenne semmink, nem lenne lelkünk. Céltalanul bolyongunk a kitaposott utunkon. Az emberek folytonosan kérdezgetnek, hogy mi bajod van. Erre te csak egy állmosoly mögé bújva, feleled „minden rendben”. Elhiszik. Annyi ideig fejlesztgetted a fájdalom álcázását, hogy szemrebbenés nélkül tudsz hazudni az állapotodról. Tulajdonképpen olyan, mintha minden érzelmedet egy palackba rejtenéd, amelyet hat lakat alá zársz és eldugod a legmélyebb zugba. Egy részed megnyugszik, hisz tudod, így senki nem fog már tudni bántani, de tévedsz! Fáj az, csak már nem érzed, vagy szimplán megszokod. Rendszeresen mondod az embereknek, hogy túlléptél, már nem érdekel, de ez kibaszottul nem így van! Magadnak szeretnéd a legjobban bizonyítani, hogy rendbe jössz, de minden sejtedben, porcikádban, tudod, érzed, hogy nem fog eltűnni.

A nap már nem lesz olyan fényes, a táj sem ugyanolyan már, az emberek arcán lévő mosolyt sem tartod szépnek. Minden egyszínű, sötét lesz. Robotként viselkedsz állandóan, mész, jössz és ennyi. Néha egy-két embernek sikerül mosolyt csalni az arcodra, de a fenevad ezt is eltűnteti pillanatok alatt, anélkül, hogy közbeavatkoznál. Nem te irányítod! Átveszi fölötted szépen lassan az irányítást, ő határozza meg az élted minden napjait. És te tehetetlenül követed, mint holmi pincsi. Aztán a pillanat, amikor már több könnyet sem tudsz ejteni. Ezerszer inkább sírnék, kiadnám magamból ezt az egészet, minthogy ezt a hatalmas üres teret érezzem belül. Próbálod betömni valamivel, bármivel, de csak egy dolog tudná teljesen kitölteni. Az, az egyetlen dolog, amit olyan kétségbeesetten próbálsz megkaparintani. De nem lesz a tied! Hisz már a remény is eltűnt belőled, akkor mégis miért próbálkoznál megszerezni az egyetlen olyan dolgot, ami eltűntetné a fájdalmadat. Nem érdekel már téged semmi, egy pontra összpontosítasz, legyen az bármi, hátha attól jobb lesz. S igen, jobb lesz, talán egy óráig, egy napig, egy hónapig, vagy akár csak egy pillanatig. De megéri. Meg, ha abban a pillanatban nem érzem. Minden megéri, hogyha egy pillanatig nem érzem. Bármi. Akármi. De azt a dolgot, nagyon nehéz meglelni. Az is lehet, hogy életükben végig keressük azt az egyetlen dolgot, s mikor megtaláljuk, feltesszük a kérdést: „tényleg ezt akarjuk?”.

Az üresség, egy fenevad. Egy fenevad, amely mindennél és mindenkinél rosszabb! Átveszi a hatalmat, beeszi magát a szívedbe, a gondolataidba, a lelkedbe. S szépen lassan mindent megöl benned, s te nem tehetsz ellene semmit! 

"Az önámítás olyan, mint a hangos zene: segít elhallgattatni a belül zajongó ürességet."