2014. október 17., péntek

Mint egy fenevad


 
Hogy milyen is az, ha valaki üres? Biztosan merem állítani, hogy az egyik legborzasztóbb érzések közé tartozik. Mint egy fenevad.
Semmilyen emberi érzelem nem marad az emberben, csak a kétségbeesés, a félelem és a nyomorultság. Egy idő után már ezek sem lesznek. Mintha a testünk létezne csak, de belül nem lenne semmink, nem lenne lelkünk. Céltalanul bolyongunk a kitaposott utunkon. Az emberek folytonosan kérdezgetnek, hogy mi bajod van. Erre te csak egy állmosoly mögé bújva, feleled „minden rendben”. Elhiszik. Annyi ideig fejlesztgetted a fájdalom álcázását, hogy szemrebbenés nélkül tudsz hazudni az állapotodról. Tulajdonképpen olyan, mintha minden érzelmedet egy palackba rejtenéd, amelyet hat lakat alá zársz és eldugod a legmélyebb zugba. Egy részed megnyugszik, hisz tudod, így senki nem fog már tudni bántani, de tévedsz! Fáj az, csak már nem érzed, vagy szimplán megszokod. Rendszeresen mondod az embereknek, hogy túlléptél, már nem érdekel, de ez kibaszottul nem így van! Magadnak szeretnéd a legjobban bizonyítani, hogy rendbe jössz, de minden sejtedben, porcikádban, tudod, érzed, hogy nem fog eltűnni.
A nap már nem lesz olyan fényes, a táj sem ugyanolyan már, az emberek arcán lévő mosolyt sem tartod szépnek. Minden egyszínű, sötét lesz. Robotként viselkedsz állandóan, mész, jössz és ennyi. Néha egy-két embernek sikerül mosolyt csalni az arcodra, de a fenevad ezt is eltűnteti pillanatok alatt, anélkül, hogy közbeavatkoznál. Nem te irányítod! Átveszi fölötted szépen lassan az irányítást, ő határozza meg az élted minden napjait. És te tehetetlenül követed, mint holmi pincsi. Aztán a pillanat, amikor már több könnyet sem tudsz ejteni. Ezerszer inkább sírnék, kiadnám magamból ezt az egészet, minthogy ezt a hatalmas üres teret érezzem belül. Próbálod betömni valamivel, bármivel, de csak egy dolog tudná teljesen kitölteni. Az, az egyetlen dolog, amit olyan kétségbeesetten próbálsz megkaparintani. De nem lesz a tied! Hisz már a remény is eltűnt belőled, akkor mégis miért próbálkoznál megszerezni az egyetlen olyan dolgot, ami eltűntetné a fájdalmadat. Nem érdekel már téged semmi, egy pontra összpontosítasz, legyen az bármi, hátha attól jobb lesz. S igen, jobb lesz, talán egy óráig, egy napig, egy hónapig, vagy akár csak egy pillanatig. De megéri. Meg, ha abban a pillanatban nem érzem. Minden megéri, hogyha egy pillanatig nem érzem. Bármi. Akármi. De azt a dolgot, nagyon nehéz meglelni. Az is lehet, hogy életükben végig keressük azt az egyetlen dolgot, s mikor megtaláljuk, feltesszük a kérdést: „tényleg ezt akarjuk?”.
Az üresség, egy fenevad. Egy fenevad, amely mindennél és mindenkinél rosszabb! Átveszi a hatalmat, beeszi magát a szívedbe, a gondolataidba, a lelkedbe. S szépen lassan mindent megöl benned, s te nem tehetsz ellene semmit! 




"Az önámítás olyan, mint a hangos zene: segít elhallgattatni a belül zajongó ürességet."

2 megjegyzés:

  1. Ezt is tökéletesen leírtad.
    Miután nemrég újra padlóra kerültem, kifordultam magamból. Addig vidám, hangos, mosolygós, mindig poénkodós voltam, de most...
    nem beszélgetek barátnőimmel, inkább sírós (vagy üvöltözős) zenéket hallgatva üllök a padon, néha odapillantva felé... aki ezt az egészet tette velem (persze tudtán kívül). Ő mosolyog, nevetgél, másokkal találkozgat, én meg mint egy szellem (komolyan, nem lepődnék meg, ha valaki átsétálna rajtam), kóborgok a folyosón. Rettentő érzés, és a barátnőmék is folyamatosan kérdezik, hogy jól vagyok-e, de persze én akkor azt mondolm, hogy fáradt vagyok, és elterelem a szót. Tudják, hogy mi miatt vagyok ramatyul, de nem hozzák fel előttem a témát, és nem is zaklatnak, hogy Ő miatta vagyok-e rosszul. Inkább mindig velem vannak, és mint valamilyen védőfal, próbálnak megvédeni a külvilág bajaitól. Imádom is őket ezért, de utálom, hogy rájuk rakom át a terhem, és emiatt rettentően önzőnek is érzem magam... szerinted?
    xxx, Daph

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is teljesen hasonló helyzetben vagyok, mert én is ilyen voltam, most meg ha a tükörbe nézek, akkor egy teljesen más arc néz vissza rám... Ez miatt meg ne érezd magad önzőnek! Ők a barátaid és ha igaz barátok, akkor természetes számukra, hogy átsegítenek ezeken a nehéz dolgokon! Én is két legjobb barátnőmre támaszkodok! Ők tartják bennem a lelket! Egy szó, mint száz: NEM VAGY ÖNZÖ!!!!! És biztos eljön a nap, mikor nekik lesz szükségük rád! Ezernyi puszi és kitartás!!!! xxBizsuu :)

      Törlés